A nyakunkba szakadt jó időn felbuzdulva kitaláltuk, hogy nyakunkba vesszük a Pilist is, és megnézzük az Egri Várat. Ami Pilisborosjenőn van, ugye.
Mivel az ötletet egy négy és fél éves, viszonylag kényelmes fiatalember számára is vonzóvá kellett tenni, kitaláltuk, hogy összekötjük a kellemeset a hasznossal kellemessel, és kirándulás közben kincset keresünk. Úgyhogy elkezdtünk geocaching-elni, hogy eme szép magyar szóval éljek.
A geocaching tulajdonképp modern kori kincsvadászat, skicctérkép helyett GPS koordinátákkal, ami ugye nagyban leegyszerűsíti a keresgélést. Ha regisztrálunk a megfelelő oldal(ak)ra, térkép alapján belőhetjük, hogy hány elrejtett ún. geoláda található azon a környéken, ahová kirándulni igyekszünk (a "láda" itt a legtöbb esetben klasszikus műanyag ételtároló dobozt jelent). A koordinátákat/applikációt a telefonra töltve gyakorlatilag minden eszközünk megvan a kincskereséshez.
Az Egri Vár környékén három geoládát néztünk ki, melyek viszonylag közel is voltak egymáshoz. Mivel ez egy olyan sportág, hogy az ember nem csak megtalál, hanem el is rejt kincset (ha egy ládából kiveszel egy kincset, illik valami mást ott hagyni helyette), a kirándulás reggelének egy része azzal telt, hogy kitaláltuk, mit is vigyünk cserealapnak. Barnabás meglepően lelkes volt, még egy kisautójától is hajlandó lett volna önszántából megválni, de lealkudtuk egy Kinder-tojásos autóra (ami szerintem elég baró kis járgány volt - Mich). Összeszedelődzködés után végül útra keltünk.
A pilisborosjenői parkolóba érve konstatáltuk, hogy meglepő módon nem mi vagyunk az egyetlenek, akik igyekeznek kihasználni a jó időt. A kincskeresési lázban égő Barnabás azonnal ráparázott: mi lesz, ha ők előbb találják meg a kincset? Próbáltuk nyugtatni, hogy nekik valószínűleg fogalmuk sincs erről az egészről, de azért maradt benne még némi kétely. :) De aztán nekivágtunk az útnak, természetesen az első száz méteren elhangzott a "mikor érünk oda" kérdés. Az első ládánk az ezredik Magyarországon elhelyezett láda volt. Elég hamar odaértünk a megadott helyre, majd némi keresgélés után megtaláltuk a ládát. A dobozban található füzetbe felvéstük, hogy ott jártunk, beletettük az odaszánt kincset, Barnabás választott belőle egy másikat magának. Aztán körülnéztünk a környéken, elsétáltunk a barlanghoz, ahol láttuk egy nem elég fürge róka lábát is, néhány száz tobozt, amelynek a felét haza hoztuk volna, ha Barnabáson múlik, de leérveltük, úgyhogy folytattuk utunkat a Teve-szikla irányába. Útközben megcsodáltuk a hegyoldalt, az üregeket a hegyoldalban, néhány eltaposott bogarat (szegééény), gyűjtöttünk kavicsokat és szemrevételeztük a Teve-sziklát is, amely a gyerekszemnek valószínűleg egyáltalán nem tűnik teve-formájúnak, de ez már csak itthon derült ki, amikor nézegettük a képeket; ott még bőszen bólogatott, amikor megkérdeztük, hogy látja-e a tevét.
A Teve-sziklától az Egri Várig húzódó mintegy 0,5-1 km-en megvizsgáltunk minden növényt (tavaszi héricset, ernyős madártejet, mezei zsályát, fekete fenyőt, szedret, szamócát, kúszó zanót(ot), közönséges lúdfüvet, mezei varfüvet, és valamit, ami lehet, hogy orvosi atracél, de az is lehet, hogy nem), bogarat (rózsabogár-orgiát, galacsinhaj(í)tó bogarat akcióban és kismillió araszoló hernyót, amik az összes fán, bokron ott voltak). Láttunk zöld gyíkokat is, az egyik egész közel merészkedett hozzánk: Barnabás el is nevezte Kíváncsi Fáncsinak.
A várhoz érve előbb a láda irányába indultunk, amit hosszas keresgélés után találtunk meg (illetve Barnabás találta meg, nagy örömmel, főleg, mivel hogy a kincsek között talált magának egy Transformers Mentő Botot, amire nyilván lecsapott úgy kábé a második tizedmásodpercben, amint meglátta). Ez a láda volt a Magyarországon elhelyezett első, nekünk meg ugye a második, de kicsire nem adunk. Találtunk a dobozban egy Travel Bug-ot is, ami tulajdonképp egy világjáró kincs: aki megtalálja, magával viheti, és leteheti egy másik geoládánál, így utaztatva a Bug-ot úticélja felé. A geocaching.com-on nyomon követhetőek ezek a kis "bogarak", innen lehet megtudni, hogy a gazdájuk hová szánja őket, és nyomon lehet követni az útjukat.
A várban megebédeltünk, körbejártuk, láttunk egy csomó kutyát, másztunk falat, aztán továbbindultunk a harmadik geoláda felé. Barnabás lelkesedése kezdett elillanni, így el kellett döntenie, hogy mit szeretne: visszamenni az autóhoz, vagy megkeresni a harmadik ládát. Ő ez utóbbit választotta, úgyhogy irány a hegy, és a harmadik kincses ládika.
A látvány elképesztően szép volt, és bár a meredek kaptatótól a napsütés még melegebbnek érződött, azért a fenyőerdő jótékony árnyéka könnyen feledtette az erőfeszítést. És azok az illatok... Ha lett volna nálunk pokróc, biztosan lepihenünk egy kicsit. :)
A harmadik láda nagyon trükkös volt, kalandozni is kellett hozzá, úgyhogy azt Misa egyedül találta meg. Ebben is volt egy Travel Bug, amit a gazdája Dániából indított útnak.
Visszafelé Barnabáson kitört a fáradtság, úgyhogy kihívás volt tartani benne a lelket. Előkerült a "száz ici-pici lila gumicumi" kezdetű rettenet, amit énekeltünk egy ideig, de miután Barnabás a kilencvennegyedik lila gumicumi táján a dalocska szövegében levő "arabok"-at "darabok"-nak értelmezte, és mi ezen röhögtünk egyet, rettenetesen elkeseredett és hangos zokogásban tört ki, mert "kinevettük". Végül sikerült megvigasztalni, és viszonylag kevés "miavajázsszóléccivesvegyélfel" közbeiktatásával visszajutottunk a kocsihoz.
Barnabás az autóban a harmadik másodpercben elaludt, ami nem is csoda, mert (utólagos számítások alapján) 5 km-t gyalogolt, ami azért egy négyésfélévesnek nem rossz teljesítmény. :)
Ha valaki kedvet kap a kincskereséshez, itt sok hasznos infóval gazdagodhat:
geocaching.hu
geocaching.com
